408-ra nőtt a beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon
Átlépte a 400-at a hazai koronavírus-fertőzöttek száma és újabb két beteg hunyt el.
Blogolj!

Daloltak a mezei pacsirták, hamarosan itt a tavasz


Úgy tartja a néphagyomány, hogy ha Zsuzsanna napján megszólal a pacsirta, akkor a tavasz is hamarosan beköszönt. Szóval igazi örömhír, hogy az alföldi pusztákon már napok óta dalolnak a kikelet hírnökei.

Bizonyára az enyhe időjárásnak köszönhető, hogy a vonuló mezei pacsirták a szokásosnál korábban tértek vissza. A Kígyósi-pusztán már február 12-én hallani lehetett az első pacsirtaszót, és azóta a napsütéses időszakokban egyre több helyen csendül fel az ének. A hímek így akarják kijelölni a saját területüket

– írja a Körös-Maros Nemzeti Park.

A park írása szerint a mezei pacsirtát könnyebb meghallani, mint meglátni. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy „terepszínű”, másrészt pedig annak, hogy csak akkor énekel, ha nagyon magasra (60–80 méterre) felszáll, s ilyenkor pedig már nehezen látható. A magasban szárnyát rezegtetve, ciripelésre emlékeztető, mégis dallamos hangot hallat.

Mezei pacsirta

Fotó: madarpark.hu

Egyik elképesztő tulajdonsága, hogy akár fél órán keresztül is képes megállás nélkül dalolni, miközben leendő költőhelyét kémleli. További érdekesség, hogy a jellegzetes énekének nincsenek ismétlődő strófái, hangot hangba öltve, folyamatosan változtatja a dallamot.

A nemzeti park emlékeztet, hogy Magyarországon egy másik pacsirtafaj, a búbos pacsirta is honos. Szerencsére elég könnyű őket megkülönböztetni, hiszen utóbbinak egy jellegzetes, hetyke toll búb van a feje tetején. További különbség, hogy míg a mezei pacsirta a településektől távoli mezőkön fészkel, addig búbos társa kedveli az ember közelségét, a városokban él és télire sem vonul délebbre.

Búbos pacsirta

Fotó: blogspot.com

Onnan is tudhatjuk, hogy éppen búbos pacsirtát látunk, hogy azok a földön énekelnek, a mezeiek pedig csakis a magasban.

(Borító: visitromania.info.ro)

Címkék: madár, pacsirták, tavasz
https://azallatisember.blogstar.hu/./pages/azallatisember/contents/blog/90707/pics/lead_800x600.jpg
madár,pacsirták,tavasz
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?