Blogolj!

Lajhárbébi született a Fővárosi Állatkertben


Az állatkert a Facebook-oldalán tette közhírré, hogy december 2-án, hétfőn megszületett Budapest legfiatalabb lajhárbébije.

A jövevény december 2-án, hétfőn jött a világra. Az apróságot a Pálmaházban láthatja a nagyközönség, ám most még kell egy kis szerencse a megpillantásához. Délelőtt 10 óra körül a legjobbak az esélyek, a lajhárok akkortájt kapnak enni. Az, hogy mennyire látszik a kölyök, azon is múlik, hogy Lili, az anyaállat épp hol tartózkodik, és milyen testhelyzetben van éppen. De egy kis szerencsével a kölyök anyját átölelő karjait, vagy akár az egész apróságot látni lehet.

A kis lajhárbébi akár tősgyökeres fővárosinak is mondhatja magát, hiszen a mostani kicsi anyja, Lili (becenevén Mókus) maga is Budapesten született csaknem 11 évvel ezelőtt. Sőt, az ő anyukája, a mostani kicsi nagymamája, a 26 esztendős Banya is látható az Állatkertben. Egyébként Lilinek is már az ötödik kölyke a mostani. Korábbi utódai felcseperedve más állatkertekbe kerültek, Szegedtől egészen Párizsig. A mostani apróságról még nem tudni, hogy milyen nemű, így egyelőre nevet sem kapott még.

A lajhároknál egyébként nem ritka, hogy advent idején hozzák világra utódaikat: 2015-ben december 21-én született egy kölyök, 2012-ben pedig éppen december 24-én. Utóbbi egyébként a Natal nevet kapta, ami – érthető okok miatt – egyszerre utal a születésre és a karácsonyra is. Natal egyébként 2014 óta a Jászberényi Állatkert lakója.

A lajhárok hat faja közül a budapesti Állatkertben a kétujjú lajhárt (Choloepus didactylus) láthatjuk. Dél-Amerika északi felében, nagyrészt az Amazonas, illetve az Orinoco folyókat övező trópusi erdőségekben él. Közmondásos lassúsága nem a lustasággal függ össze, hanem viszonylag lassú anyagcseréjével, valamint azzal, hogy a lombok közt lassan kúszva igyekszik észrevétlen maradni a ragadozók, például a jaguár, az ocelot, illetve egyes ragadozó madarak előtt.

https://azallatisember.blogstar.hu/./pages/azallatisember/contents/blog/87126/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?