Blogolj!

Búvároktól kért segítséget az óriásrája


Ausztrál búvárokkal úszott egy óriásrája, és ráadásul nyomós okkal kereste az ember társaságát a fenséges állat. A búvárok szerencsére videóra is rögzítették, ahogy a kontinens nyugati partjainál úszkáltak az Indiai-óceánban a Ningaloo-zátonynál. Először csak csodálkoztak és élvezték a manta társaságát, majd egészen elképesztő dolgot vettek észre. A rája segítséget kért tőlük. 

A cápával rokon óriáshal megjelenése önmagában is öröm volt a búvároknak, amely nyugodtan úszott velük. Ekkor tűnt fel nekik, hogy valami nem stimmel az állattal.

„Néhány perc múlva észrevettük, hogy a jobb szeme alatt egy horog fúródott be, amit a rája többször is megmutatott a csoportunk vezetőjének” – mondta a manta halról Monty Halls.

A fotós szerint nem képzelődött:

„Újra és újra visszajött, megfordult, várakozott, és jól láthatóan segélykérőn ránk nézett.”

Egy fél óra alatt sikerült is kiszedni a horgot, az óriásrája ezt követően még hálája jeleként egy ideig a búvárokkal úszott. 

„Világosan látszik, hogy ezek az állatok intelligensek, és képesek felismerni azt, akik méltón bánnak velük” – írta később a fotós.

1
https://azallatisember.blogstar.hu/./pages/azallatisember/contents/blog/75910/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Erzsébet 2019-07-14 12:17:16
Már egyenesen feltűnő, hogy az állatokban sokszor több humánum fedezhető fel, mint néhány emberben. A világ politikusaiban ma már szinte semmi. De ők üldözőbe is veszik azokat, akik megpróbálkoznak saját környezetükben emberek maradni!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?