Blogolj!

Kolbásszal etetik kedvenc gólyájukat a debreceniek


A Hortobágyi Madárpark-Madárkórház Alapítványnak fel kellett szólítania a lakosokat, hogy ne adjanak emberi élelmiszert a barátságos madárkának.

Fotó: Facebook/Hortobágyi Madárpark-Madárkórház Alapítvány

Szokatlan és váratlan vendég érkezett Debrecenbe, a tócóskerti lakótelepre. Egy feltehetően Afrikából hazatérő gólya költözött az emberi közösségbe, nem kis felfordulást okozva ezzel. A Hortobágyi Madárpark-Madárkórház Alapítványnak figyelmeztetnie kellett a lakosságot, ne etessék a madarat, főleg ne emberi élelmiszerrel, szalámival, kolbásszal vagy kenyérrel, hiszen komoly veszélybe sodorhatják ez által.

„A szóban forgó gólya különlegességét viselkedése okozza. Barátságos, a fajtól megszokottnál kevésbé zavarja az emberi közelség. Elképzelhető, hogy ember által nevelt, vagy egy mentőhelyen töltötte a telet. Lábán található sárga színes gyűrű arról árulkodik, hogy nem Magyarországon jelölték, valamint nem hazai mentőhelyen telelt”

– írják róla.

Lakótelepi viselkedésével kapcsolatban folyamatosan csöng a szolgálat ügyeleti száma. A legtöbbet feltett kérdés, hogy mivel etessék a gólyát.

„Ősszel, valamint télen az itt maradt gólyákat lehet etetni apró-hallal (keszeg, kárász), valamint nyers csirkenyesedékkel. Minden nap ugyanazon a helyen, ugyanabban az időben. Jelen esetben viszont már nem szükséges a gólya etetése sőt, hátráltatja a természetes életvitelében. Mint ahogy a már visszaérkezett fajtársai is találnak természetes táplálékot, ő is fog. Etetése most csak megerősítené benne azt, hogy elfogadja a túlzott emberi közelséget, valamint a lakótelepen maradna. Ez utóbbi eset szintén nehezítené fészkelését, tekintve, hogy a környéken nem találna fajtársra sem”

– magyarázzák el a debrecenieknek, miért jobb, ha távol tartják magukat új kedvencüktől.

https://azallatisember.blogstar.hu/./pages/azallatisember/contents/blog/69557/pics/lead_800x600.jpg
állati,állatvédelem,gólya,Hortobágy,Hortobágyi Madárpark-Madárkórház Alapítvány,madár
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?