Két új fertőzöttet azonosítottak Magyarországon
A koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma egy fővel, 589-re emelkedett.
Blogolj!

Darvak foglalják el a Hortobágyot


Több mint százezer madár érkezése várható!

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Beköszöntött az ősz, és máris csaknem 25 ezer daru érkezett meg a Hortobágyra. Ez a szám ráadásul a hétvégi hidegfronttal várhatóan jelentősen emelkedni fog – írja a Sokszínű Vidék a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságának tájékoztatására hivatkozva.

Hortobágyon az elmúlt években a maximális létszám 140 ezer daru körül stabilan tetőzött, csak a tavalyi évben volt egy kisebb mértékű csökkenés, így a százezres létszám szinte biztosra vehető. Szóval még több tízezer berepülő egyedre várnak.

A madárbarátok dörzsölhetik a tenyerüket: már nem kell sokat várni a daruvonulásra, az őszi Hortobágy legvonzóbb és leglátványosabb természeti eseményére!

A több tízezer daru naponta ismétlődő, alkonyathoz kötődő mozgalmának, a daruhúzásnak a megtekintésére szeptember végétől november elejéig különböző hétvégi túrákat szervez a Hortobágyi Nemzeti Park. Ezekhez előzetes bejelentkezés szükséges, részletek a park honlapján.

https://azallatisember.blogstar.hu/./pages/azallatisember/contents/blog/59224/pics/lead_800x600.jpg
állatvédelem,daru,Hortobágy,madár,természetvédelem
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?