Milyen állatot és mikor? Gyermekeink személyiségfejlődése


Jól tudtuk, hogy nem könnyű háziállatot tartani, óriási és állandó felelősséggel jár, a döntést sem könnyű meghozni, legyen az pozitív vagy adott estben negatív. De ugyanilyen jól tudjuk azt is, hogy milyen csodálatos dolog lehet egy állati társ és hogy a kedvenc(ek) rengeteg örömet hozhat(nak) a családba, ezen felül gyermekeink is egy életre fontos és hasznos tapasztalatokkal gazdagodhatnak, felelősségteljesebbek lehetnek, gondoskodóbbakká, kiegyensúlyozottabbakká válhatnak, csak hogy néhány személyiségfejlődési szempontot említsünk.

A gyerekek általában félelmek, előítéletek nélkül viszonyulnak az állatokhoz, örömforrást jelent számukra a közelségük, simogatásuk – ez utóbbi közös a felnőttekkel, a stresszoldó hatás náluk is érvényesül.

A legtöbbünknek ugyanakkor az is fontos szempont, hogy a kedvencünk számára is élvezetes legyen a kapcsolat, az együttélés.

A gondos gazdi nem csak otthont a kedvencnek és táplálja őt, de gondoskodik róla, a szó legtisztább értelmében, hiszen „felelős lettél azért, amit megszelídítettél”. A kutyusok, cicusok már nagyon rég ót, háziasításuk óta függenek tőlünk, emberektől, így folyamatos gondoskodást, odafigyelést igényelnek már a befogadás pillanatától, legyen szó akár „csak” arról, hogy nem zárjuk be, nem kötjük meg, nem hagyjuk egyedül, számára megfelelő életteret és társaságot biztosítunk neki. 

Míg azonban akkoriban még haszonállatként tartottuk őket, ma már más a „hasznuk”. A házillat ma már inkább társ, örömforrás, sporttárs. Fontos ugyanakkor, hogy ez kölcsönös legyen: mi is legyünk társai a kis kedvencünknek, ős is társas lény és szükségük van ránk, a jelenlétünkre, az együttlétre. Adjuk ezt is meg nekik és például menjünk velük együtt egy-egy nagy sétára, nem elegendő, ha hagyjuk, hogy egyedül futkározzon az udvaron.

Az elhanyagolt, bezárt, egyedül hagyott állatok könnyebben megbetegszenek testi és lelki értelemben is, könnyebben válnak akár agresszívvé is. A kutyák, macskák érzékszervei egyébként is jóval kifinomultabbak az emberénél, természetes, hogy a zajokra, szagokra, akár a levegő szennyezettségére is sokkal érzékenyebbek.

A kis állatoktól cserébe ragaszkodást, bizalmat és sok-sok örömöt kaphatunk, emellett segíthetnek gyermekeink személyiségfejlődésében. Fontos az életükben a rendszeresség, a felelősségtudat, a figyelmesség, a lemondás, a valódi odafigyelés (meg kell érteni a másik élőlényt, annak egyedi jelzéseit). Jó esetben gyermekeink empátiát tanulnak, kialakul bennük a szempontváltás képessége és akár saját igényeiket is megtanulják háttérbe szorítani a másik érdekében. Ezek felnőtt életükben is igen fontos és hasznos értékek lesznek. Persze nem árt, ha a gyerek nem egyedül, hanem a családdal együtt gondoskodik a háziállatról.

Hollósi Eszter pszichológus szerint mindemellett a pozitív hatások mellett a feltétel nélküli elfogadás az, amit gyermekünk megtapasztalhat a kis kedvenc által. 

Az emberi környezet, a család, az iskola általában valamilyen feltételhez köti a dicséretet – ha nem is tudatosan. Többnyire a „jó viselkedésért” jár a jó szó, a jutalom. Ezzel szemben a háziállat abszolút feltétel nélkül szeret és ragaszkodik, nem kritizál, sőt, segíthet megvigasztalni a gyereket egy leszidás után.

A kis kedvenc segítségével a gyerek megtanul odafigyelni a környezetére, rájön, hogy az állatoknak is lehet fájdalmat okozni, így a vadon élő vagy a kóbor állatokat is védeni fogja, véletlen sem bántani – környezettudatos lesz.

Eleinte mindenképpen felnőtt felügyelettel kell gondozni háziállatunkat és jó tudni, hogy a gyerekek 6–7 éves koruk alatt nem alkalmasak még erre a feladatra. Jó példával kell elöl járni, megfelelő mintákat mutatva, hiszen a gyerek minket fog másolni, a sétáltatás terén is.   

Érdemes a gyereket már a legkorábbi fázisban, a leendő kedvenc kiválasztásába is bevonni, majd azután is közösen kialakítani a szokásokat, a megváltozott napirendet, teendőket, feladatokat. A közös tevékenység minőségi időtöltést jelent az egész család számára, akár terápiás értékű is lehet és közben a gyereket az együttműködésbe is bevonjuk.

Ne felejtsük azonban el, hogy a végső felelősség mindig a szülőé, felnőtté! 

Akkor is, ha a háziállat netán megbetegszik, akár elpusztul, soha ne a gyereket okoljuk és semmiképp se büntessük meg! A gyerek nem képes még úgy belátni a tettei következményét, mint a felnőttek. Persze a „felnőttek” közül sem mindenki sajnos…  

John Kennedy családja

Fel kell hívnunk a gyerek figyelmét a háziállat igényeire, sajátosságaira. Természetesen arra is, hogy minden nap vagy naponta akár többször etesse meg a kedvencét, azonban ha valamiért elmulasztja vagy elfelejti (vagy mondjuk táborban van), akkor nekünk kell pótolnunk és figyelmeztetnünk rá, hogy legközelebb ne forduljon elő. Valószínűleg ha kiskamasz korúnál kisebb még a gyerek, akkor nem tud még önállóan felelősséget vállalni a kis kedvencért, de ha nem hagyjuk rá teljesen, akkor gyakorolhatja a gondoskodást, ha van háziállat a családban. 

  • Általánosságban véve 6–8 éves kortól ajánlható kisállatok: hörcsög, tengeri malac, teknős, halak, papagáj, a szülővel közösen gondozva.

  • 10-12 éves kortól pedig „saját gondozású” háziállat: kutya, macska

Hollósi Eszter pszichológus

Forrás: http://lelkizona.blog.hu

fotók: Pixabay

https://azallatisember.blogstar.hu/./pages/azallatisember/contents/blog/50849/pics/lead_800x600.jpg
felelősség,gondoskodás,gyerek,háziállat,pszichológus,sétáltatás,személyiségfejlődés
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?